A legjobbak között

Ezüstöt szereztek a sportiskolás kosarasok
Az idei Országos Kosárlabda Bajnokság Fiú Kadet-döntőjében, amelyet nyolc csapat részvételével rendeztek Debrecenben, a DSC-SI 15-16 éves kosarasai a második helyet harcolták ki maguknak. A négynapos torna során 5 meccset vívtak a srácok, és csak a végső győztes Kecskeméttől kaptak ki – igaz, tőlük kétszer is.
6. hely a leány kadet döntőn
Baján rendezték meg a pünkösdi hétvégén a leány kadet korosztály országos döntőjét.
Tornagyőzelem Szlovákiában!
A Debrecen SC-SI kadett női kosárlabda csapata 2010. 05. 14-16. között nemzetközi kosárlabda tornán vett részt Rózsahegyen. A csapat 5 mérkőzést játszott és jó játékkal, veretlenül nyerte meg a tornát.
Megújult a honlap!
A honlap átalakítás miatt néhány napig nem volt elérhető. Az átalakítás oka az volt, hogy a következő szezontól kezdve az eredményjelentés módja megváltozik, és ehhez új rendszer létrehozása volt szükséges. Egy erre a célra fejlesztett program segítségével hatékonyabb lesz a bajnokságok statisztikáinak feldolgozása. A következő szezontól a csapatok online tölthetik majd fel az eredményeket, melyek azonnal megjelennek majd a honlapon, megszüntetve a feldolgozási időt. A Bajnokságok menüponton belül már megtalálhatóak a megyei bajnokságok rájátszásával kapcsolatos statisztikák. |








